Twitteren gúnyolta egymást az iráni és a szaúdi külügyminiszter

külföld

A diplomácia a felnőttek világa, nem arrogáns újgazdagoké - üzente az Egyesült Arab Emírségekre utalva szerdán Twitter-oldalán Mohamad Dzsavad Zaríf iráni külügyminiszter, miután Sejk Abdalláh bin Zájid Ál-Nahajan, az emírségek külügyi tárcavezetője kigúnyolta iráni kollégájának az emberi jogok szaúd-arábiai helyzetét bíráló írását.

A két külügyminiszter között azután robbant ki heves szópárbaj a közösségi oldalon, hogy múlt vasárnap a The New York Times című amerikai napilap közölte Zaríf véleménycikkét. Az iráni külügyminiszter ebben elítélte az emberi jogok szaúd-arábiai helyzetét és azzal vádolta Rijádot, hogy támogatja a szélsőségességet és a felekezetek közötti gyűlöletkeltést.

Sejk Abdalláh hétfőn a Twitter-oldalán azt írta, Zaríf cikkét olvasva azt gondolta, hogy "a szerző egy skandináv ország külügyminisztere".

Erre vágott vissza Zaríf az említett mondattal, szintén a Twitteren. A bejegyzésben nem említette az emírségeket, de kommentátorok szerint a megjegyzés ezen országnak szólt.   

A Rijád szövetségesének számító emírségek és Teherán viszonya az elmúlt hetekben, a szaúdi-iráni kapcsolatok megromlása miatt vált sokkal feszültebbé.

A két regionális hatalom között azt követően robbant ki diplomáciai konfliktus, hogy Szaúd-Arábia január 2-án 46 más elítélttel együtt kivégezte az ellenzéki mozgalmakat támogató és az országban élő síita kisebbség jogaiért szót emelő Nimr al-Nimr síita főpapot, akit terrorizmus miatt ítéltek halálra. A kivégzés hatalmas felháborodást váltott ki Iránban. Szaúd-Arábia nagykövetségét tüntetők támadták meg és dúlták fel, válaszul Rijád és több szövetségese megszakította diplomáciai kapcsolatait Iránnal. (MTI)