Tasó László bejelentette az 5 éves tervet

politika

Február végéig 5 évre szóló útfelújítási programot állítanak össze – mondta Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkár az M1-en.

Tasó László és a gazdák kölcsönösen üdvözlik egymást

Eszerint évente 1200 kilométert újítanak fel hazai költségvetésből.

2007 és 2013 között többnyire az új utak építése volt a jellemző, ezért nagy jelentősége van annak, hogy a kormány a magyar közút számára biztosítható új modellt engedélyezett, amivel megállítják a vagyonvesztést és középtávon „utolérjük magunkat” – mondta.

Tasó László elmondta, hogy az idei évtől 2020 végéig 400 milliárd forintot fordítanak az utak működtetésére, fenntartására, karbantartásra.

A felújítás során megújulnak az útpályák, és a munkálatok kiterjednek majd a vízelvezetésre, a burkolati jelek felfestésére, de szükség esetén a buszmegállókra is.

Az államtitkár szerint a magyar gazdaság olyan helyzetben van, hogy az ország hazai költségvetésből tud új utakat építeni, illetve felújítani, uniós forrásból pedig a már jóváhagyott programokat lehet megvalósítani.

Az idén elkezdődnek az ütemezett útfelújítások, és emellé a következő 3,5-4 évben 400 kilométer új utat építenek – mondta. (MTI)