Kínai tudósok egy csoportja az emberi autizmus-gént ültetett bele majmokba, mert szerintük így érhető el tudományos áttörés az autizmus kezelésében. A sanghaji tudományos akadémia tudósai szerint ugyanis a korábbi kísérleteik az autizmus-gén és patkányok, illetve egerek társításával nem adott megbízható eredményeket.
A tanulmányt a Nature nevű tekintélyes szaklapban tették közzé, és többek között úgy találták, hogy a nyolc makákó, akikbe a MEPS2 nevű gént ültették, kevesebb interakciót folytattak társaikkal, és több önismétlő cselekvést végeztek. A tudósok most azt vizsgálják, hogyan tudják meggyógyítani őket, de eddig nem jártak sikerrel.
Több majom viszont nagyon beteg lett, őket megölték a kínai tudósok. Ez kiváltotta az állatvédők haragját, a Cruelty Free International szerint egyébként sincs értelme majmokon kísérletezni, mivel túl nagyok a különbségek a majmok és az emberek agya között.