A Heti Válasz csütörtöki számában jelenik meg az egykori elszámoltatásért felelős kormánybiztossal interjú, ennek felszopásaként jelent meg előzetes a Válasz.hu-n. Budai szerint
"a Hagyó-ügyben meghozott elsőfokú ítélet a magyar igazságszolgáltatás szégyene – és válságának tünete. Magyarországon, sajnos, elvétve akad olyan bíró, aki egy volt politikusra végrehajtandó börtönbüntetést merne kiszabni."
A beszélgetésen szóba került Andy Vajna és üzelmei is: a kaszinóüzemeltetési joga, az állami hitel a TV2 megvásárlására is. Budai erre úgy felelt, hogy
„állami hitelhez meghatározott feltételek szerint lehet hozzájutni. Gondolom, ebben az esetben adottak voltak a feltételek. Annyit azért hozzátennék: nagyon-nagyon örülök, hogy már nem vagyok elszámoltatási és korrupcióellenes kormánybiztos. Maradjunk ennyiben.”