Szerdán kezdődött el az Egri Törvényszéken a per, amit 63 gyöngyöspatai cigány diák indított a Klik ellen azért, hogy az állami szerv megtérítse a szegregált oktatásból származó hátrányukat.
A Kúria tavaly márciusban az Esély a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek nevű szervezet által indított közérdekű perben mondta ki, hogy a gyöngyöspatai roma diákokat jogellenesen különítették el nem roma társaiktól, a szegregáció miatt alacsonyabb minőségű oktatás kaptak. A Kúria szerint a kárért az iskolát államosítása óta az állami intézményfenntartó, azaz a Klik a felelős.
A 63 diák és önkéntes ügyvédeik erre az ítéletre alapoznak a most megindult perben: minden, szegregált osztályban eltöltött tanév után 500 ezer forintot kérnek, ami a 63 diáknál összesen 209 millió forint.
A beadványuk indoklása szerint a szegregáció miatt hosszú távú, egész életükre szóló hátrány érte őket, elvették tőlük a továbbtanulás, és a munkaerő-piacon való helytállás esélyét. A per előkészítésében önkéntes ügyvédek mellett az Eötvös Loránd Tudományegyetem joghallgatói is részt vettek, de sem az ügyvédek, sem a hallgatók nem kértek pénzt a munkájukért.
A Klik oldalán álló ügyvéd szerint, ha jár is kártérítés, akkor is csak az igényelt összeg 10 százaléka lehet reális. (Heol)