A Fővárosi Állatkert egyik dolgozójának nem tetszett, hogy az oda látogató diákok a Pálmaház melletti medencében úszó jégdarabokat piszkálják, ezért egy jól irányzott rúgással a hátulról vízbe küldte az egyik fiút - írja a Blikk.
Az állatkert egy másik dolgozója a helyszínen elnézést kért a diákokra felügyelő tanártól, de a megúsztatott srác anyja később telefonon kért magyarázatot az intézménytől, hogy mégis mi volt ez. Erre azt a választ kapta, hogy voltak már hasonló problémák ezzel a kollégával. Később sikerült beszélnie a fiát seggbe rúgó férfival is, aki
kitartott amellett, hogy a gyerek rosszul viselkedett, de ő móresre tanította, és ha ebből tanul, akár még tisztességes felnőtt is lehet belőle.
Az ügy miatt az állatkert vezetése belső vizsgálatot indított. Hanga Zoltán, az állatkert szóvivője a Blikknek elmondta, hogy ilyennek nem szabad előfordulnia. A dolgozót már azonosították, de még tisztáznunk kell, hogy pontosan mi történt. Ha valóban az, amiről az iskola és a szülő beszél, akkor levonják a személyi konzekvenciákat.