A PDSZ elnöke megbánta, hogy leült a kormánnyal tárgyalni, inkább ő is tüntetni megy szombaton

oktatás

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke a 168 órának küldte el levelét, ebben áll ez:

„Tévedtem. Talán a pedagógiai optimizmus hitette el velem, hogy a kormány hallva az elégedetlenek hangját – érdemben akar tárgyalni. A kerekasztal erre – elvileg – megfelelő forma is lehetne. De EZ a kerekasztal nem AZ a kerekasztal ahol ott kell maradni, mert – összetétele okán – nem alkalmas valódi változások kikényszerítésére”. 

Majd így folytatja: 

"A hosszú ideje forrongó és most felszínre robbant elégedetlenség többet akar, mint a törvény módosítgatását. Bele akar szólni sorsának alakításába, vissza akarja kapni szabadságát, s azt akarja, hogy gyermeke számára ez már ne kiküzdendő lehetőség, hanem a világ legtermészetesebb evidenciája legyen. Egységet akar, mely nem külön tárgyal, hanem egy valódi kerek asztalnál közös akaratot fogalmaz meg a kormánnyal szemben.

Rosszul mértem fel a lehetőségeket. Ember vagyok, tévedtem. Sajnálom.De maradtam, aki voltam! Hinni szeretném, hogy sokan, nagyon sokan leszünk szombaton a Kossuth téren!"