Phenjan bejelentette, hogy megszakítja a kommunikációs csatornáit Dél-Koreával a legutóbbi rakétakísérletek miatt kialakult feszültségek miatt. Ezt azt követően lépték meg, hogy a dél-koreaiak felfüggesztették a tevékenységüket a közösen működtetett Kaesong ipari központban. Kaesong volt az utolsó olyan projekt, amiben még létezett együttműködés észak és dél között. Az ipari központ ráadásul komoly bevételt jelentett Észak-Koreának.
Az észak-koreai vezetés hadüzenetnek értékelte, hogy a dél-koreaiak kiszálltak a projektből, Kaesong környékét pedig katonai övezetnek minősítették.
Szöul azért szakította meg az együttműködést, mert nem akarták, hogy Phenjan az ebből szerzett bevételekből finanszírozza az atomkísérleteit. Ez utóbbi egy hónapban Észak-Korea összesen 4 atomkísérletet hajtott végre, vasárnap pedig fellőtt egy műholdat az űrbe.
Észak-Korea legutóbb 2013-ben szakította meg a kapcsolatait. A most lekapcsolt csatornákat azért hozták létre, hogy kezelni tudják a kiélezett katonai helyzeteket. Az egyik vonalat a két ország hadserege használta, a másikat pedig arra használták, hogy az ENSZ parancsnokságával kommunikáljanak. Van egy harmadik csatorna is, amelyet a Vörös Kereszt használja. (BBC)