Mégis vizsgálja a GVH az M4-es autópálya körüli kartellezést

POLITIKA

Írta meg a Lokál és az Origo.

Az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek között építendő 30 km-es szakaszát érintő kartellezés gyanúját tavaly dobta be a kormány, és arra hivatkoztak, hogy az EU szólt erről, de ennek semmi nyoma nem volt, az Európai Bizottság egyenesen tagadta.

2015 nyarán a Gazdasági Versenyhivatal már foglalkozott a kérdéssel, de akkor nem találtak olyat, ami alapján megindíthatták volna a versenyfelügyeleti eljárást.

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság viszont a bejelentéssel élő Miniszterelnökségnek adott igazat, és a GVH e végzését hatályon kívül helyezte, így január 8-án el kellett indítani a vizsgálatot. 

Kapcsolódó cikkek