A Kúria új eljárásra kötelezte a Gazdasági Versenyhivatalt, amely korábban 11 milliárd büntetést rótt a Nitrogénművekre.
A Gazdasági Versenyhivatal az 1,2 milliárdos bírság után feljelentést is tett Homlok Zsolt ügyében.
Homlok Zsolt érintett cégei késleltetni is próbálták az eljárást, ezért kaptak még pár tízmilliós bírságot az eleve 1,2 milliárdos büntetés mellé.
Az osztrák építőcég egy kölni híd felújításához intézett magának védőajánlatot.
Az ítélet szerint a cégcsoport „éveken keresztül jogsértően törekedett a verseny korlátozására a hazai műtrágyapiacon.”
A GVH előadásokkal segít, míg a Miniszterelnökség jelezheti, ha gyanús jeleket lát.
Ezért jóval lassabban jelentek meg a környezetbarát technológiák.
Öt irodában razziáztak, mert felmerült, hogy előre lezsírozhatták az útépítések árait.
Benne volt a Volkswagen, az Audi, a Porsche, a BMW és a Daimler is. Ez lehet a német gazdaságtörténet legnagyobb kartellbotránya.
Ez az az ügy, amiben a kormány az ellenkezőjét állította annak, amit az Európai Bizottság.
Megbeszélték, mennyiért visznek turistákat az egykori lengyelországi náci haláltáborokba. A rendőrség 9 embert vett őrizetbe.