A kommunista gyilkosok, Soros György, és az ellenzéki politikusok után az elmúlt napokban új szereplőt fedezett fel a kormány a tanárok tiltakozása mögött.
"Nem engedünk a tankönyvlobbi nyomásának, a tankönyvlobbi se használja fel a gyerekeket."
Ezt Lázár János mondta a múlt hét második felében, a Kormányinfón.
Azért a tankönyvlobbi, mert a tiltakozó tanárok egyik fontos követelése, hogy állítsák vissza a szabad tankönyvválasztást, ezt pedig nyilván nem a diákok érdekében kérik a pedagógusok.
Lázár előtt a múlt héten több kormánypárti politikus, például Kósa Lajos is azt fejtegette, hogy a tankönyves rendszer átalakítása mekkora győzelem volt.
"A korábbi tankönyvrendszer országosan 25 milliárd forintba, a mostani, ahol egyfajta tankönyvből lehet választani, az pedig csak 10 milliárdba kerül a családoknak"
Ezt a Tényekben mondta Kósa. "A kevesebb választék olcsóbbságot eredményez."
A tankönyvrendszer átalakítását sikerként bemutatni mindenképpen meglepő. A kormánypárt valamiért mégis elszánta magát, és ezt akarja egyik támadási felületnek a pedagógusok ellen. Kósa után Rétvári Bence államtitkár is lehúzta a tanárok által követelt szabad tankönnyválasztást, azt mondta, hogy ezekkel a követelésekkel
"15 milliárdot húznának ki a családok és az állam zsebéből".
Viszont a számok, hogy 25 milliárd helyett 10 milliárdba kerülnek most a tankönyvek, hogy 15 milliárdot spórolt volna a kormány a családoknak, amit a tanárok a tankönyvlobbi nyomására el akarnak venni tőlük, egyszerűen nem jönnek ki.
A teljes magyar tankönyvforgalom 2008 és 2012 között így alakult:
Nem látszik, a 25 milliárdos alap, ahonnan nagyot sikerült csökkenteni.
2013-tól került a Kellóhoz a tankönyvpiac. Az ő éves hivatalos beszámolóikból lehet tudni, hogy mennyiért értékesítettek tankönyveket.
Ez nem a teljes magyar tankönyvforgalom, csak ami a Kellón keresztül ment. A korlátozott választék miatt sok szülő maga szerezte be a könyveket, amik ebben nincsenek benne.
Az biztos, hogy a tanárok mostani tiltakozása előtt sokkal kisebb megtakarítással számolt a kormány, 2014-ben arra voltak büszkék, hogy az olcsóbb könyvek
"1,5 milliárd forint megtakarítást eredményeznek, melyből félmilliárd forint a családok pénztárcájában marad, 1 milliárddal pedig a költségvetés kiadásai csökkennek."
Azóta valahogy megtízszereződött a pénz, amennyit nyertek a családok az új állami tankönyvrendszerrel, és amit veszítenének, ha a tanárok újra szabadon dönthetnék el, hogy miből akarnak tanítani.
A korábban másfél milliárdosnak becsült spórolás sem volt ingyen. A tankönyvrendszer államosítása előtt
Szóval 15,6 milliárd forint közpénzbe került az évente 1,5 milliárd közpénzt megtakarítsanak.
Úgy néz ki, hogy a békítésre kitalált tankerületi fórumok csak még jobban felhúzzák a tiltakozó pedagógusokat.
Ahogy közeledik a hétvégi tüntetés, egyre félrevezetőbb dolgokat mondanak a pedagógusok tiltakozásáról.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint "gyerekkel zsarolni a kormányt munkajogi vitákban nem tisztességes és nem igazságos."
Megpróbáljuk kibogozni, hogy az elmúlt 5 évben mi és miért csúszott félre a közoktatásban. Az átalakítások első eredményei már látszanak, még ha nem is örömteliek.