Három kérdéssel fordultunk a Nemzeti Választási Irodához, hogy megtudjuk, ők hogyan értékelik a kedd délelőtt lezajlott jeleneteket.
Itt jönnek a kérdések és az az NVI válaszai:
"Az NVI-nek mint jogalkalmazónak minden állampolgár részére biztosítani kell azt, hogy alapvető alkotmányos jogával élni tudjon, és népszavazási kérdést nyújthasson be.
Az NVI emlékeztet arra, hogy Pálffy Ilona elnök asszony a tavalyi év folyamán javaslatot tett az ún. „párhuzamossági moratórium” módosítására. A javaslatot azonban a parlamenti pártok nem támogatták"
"A bejáratnál olyan emberek álltak, akik állításuk szerint népszavazási kezdeményezést kívántak benyújtani."
2015 nyarán az NVI elnöke, Pálffy Ilona valóban arról beszélt, hogy kezdeményezi a párhuzamossági moratórium eltörlését, azaz azt, hogy új kérdést csak a jogerős elutasítás után lehessen benyújtani. Pálffy azt javasolta volna, hogy bárki gyűjthessen aláírásokat, és abban a kérdésben legyen népszavazás, amelyikhez a leghamarabb összegyűjtik a szükséges 200 ezer aláírást. A javaslatot sem a Fidesz, sem az MSZP nem támogatta, nem is lett belőle semmi.