A Nemzeti Választási Bizottság tagjai mögött a fideszes kétharmad áll, a parlamenten kívüli pártok megbízottjának szavazati joga sincs, és az önkormányzatokban sem sokkal kiegyensúlyozottabb a helyzet. Leginkább a szavazatszámlálókra és a nyilvánosságra támaszkodhat az ellenzék, ha trükközésre vagy csalásra kerülne sor.
Jelenleg csaknem 492 ezren szerepelnek a levélben szavazók névjegyzékében.
A Tiszánál ez az arány 5,2, a Fidesznél 8,1 volt, egyedül Gődény György pártja adott le több érvénytelen aláírást a Jobbiknál.
Szerda délutánig lehet benyújtani a kérelmet személyesen, elektronikusan vagy postai úton.
Ez csak a jéghegy csúcsa lehet.
Készült egy lepecsételhető a magyarországi szavazásra és egy levélben szavazós verzió is.
Hiszen fontos, hogy „a választójog gyakorlása a lehető legszélesebb körben és biztonságos körülmények között történhessen meg”.
Az MKKP pártigazgatója szerint szervezett fellebbezési akció zajlik a jelöltjeik ellen.
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok mintegy 52%-a szerepel eddig a levélben szavazók névjegyzékében.
A Kutyapárt szerint ők vasárnap-hétfőre meglesznek, a DK pedig azt írta, hogy a jelöltjeik nagy része nem adja le rögtön az ajánlásokat, hanem inkább beszélgetnek az emberekkel.
Közülük 52-t már nyilvántartásba vettek, de további csaknem kétszázan is leadták az ajánlásokat. Köztük még nincs kutyapárti jelölt, DK-s is csak elvétve akad.
A 7,6 millió választópolgárnak legkésőbb február 20-áig kell kézbesíteni az értesítőt.
Február 20-ig küldik ki, ha valaki nem kapott, akkor a helyi választási irodától kérhet.
Az NVI szerint a nyomdai informatikai program hibáját javítják, és ez nem fogja befolyásolni a hollandiai magyarok levélszavazását.
Azt írták, a 2026. évi országgyűlési képviselőválasztás előkészítése a 8,4 milliárd forint helyett várhatóan 6,6 milliárd forintba kerül majd.