A helyszínre érkező rendőrök nem láttak semmit, ami miatt intézkedniük kellett volna a Nemzeti Választási Irodában

bűnügy

„A Büntető Törvénykönyv szerint aki az arra jogosultat népszavazási kezdeményezésben akadályozza vagy fenyegetéssel befolyásolni törekszik, bűntettet követ el”

– írta tegnap a Magyar Helsinki Bizottság a Nemzeti Választási Irodán történtekről és a rendőrség tétlenkedéséről.

A jogvédők szerint ugyanis a bűncselekménynek legalább a gyanúja felmerült, hiszen a Fidesz-alelnök Kubatov Gáborhoz kötehető „biztonsági” emberek csoportos jelenléte az NVI előtt egy népszavazási kezdeményezést benyújtani kívánó polgár számára fenyegetően hathat. Végül egy később érkező néni segítője előzhette meg a korábban érkező szocialista Nyakó Istvánt.

Megkérdeztük a rendőrséget, miért nem tettek semmit a kialakult helyzetben, és azt a választ kaptuk, hogy:

„[...] a helyszínre érkező rendőröknek intézkedésre okot adó körülmény nem jutott a tudomására. Válaszadásunk időpontjáig az Ön által kérdezett ügyben a rendőrséghez feljelentés nem érkezett.”