Áder húga lesz a Klik új vezetője

oktatás

Március 1-jétől Pölöskei Gáborné Áder Annamária  vezeti tovább a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot. Hanesz József, a Klik jelenlegi elnöke közös megegyezéssel február 29-én távozik beosztásából.

Az EMMI közleménye szerint Pölöskei Gáborné miniszteri biztosként az intézményrendszer szakmai átalakításában is részt vesz majd. 

Pölöskei Gáborné Áder Annamária

 Áder János köztársasági elnök testvére korábban keményen bírálta a Klik működését. Az Index írt egy összefoglalót arról a tanulmányról, amelyben 

a Kliket átvilágító miniszteri biztosként tarthatatlannak nevezte a rendszer túlközpontosított formáját. 

Kifogásolta, hogy a szerveztben nem különülnek el kellően a feladatok, keverednek a hatáskörök, az erős centralizálás pedig működési nehézségeket eredményez. Hangsúlyozta, hogy egy ilyen nagy rendszernél, fontos lenne a pontos feladat meghatározása, a felelősségi, feladatszintek jó elhelyezése.

Arra tett javaslatot, hogy teljesen újra kell gondolni a 2012-ben kialakított 198 tankerület szerepét. Hibának értékelte mindegyikben párhuzamosan foglalkoznak az általános iskolákkal, a gimnáziumokkal, a felnőttoktatással, a gyógypedagógiával és az alapfokú művészeti iskolával.

Az intézményfenntartó gazdálkodási és szervezeti problémáit pedig Jenei Zoltánnal, a Pécsi Tudományegyetem kancellárjával próbálják majd helyrehozni. Miniszteri biztosként ő felel majd az új fenntartói struktúra kialakításáért is.

A Klik élére élére kinevezett két vezetőtől az emberi erőforrások minisztere azt várja, hogy rövidtávon biztosítsák az intézményfenntartó stabil, tehermentes működését, és készítsék elő a Köznevelési Kerekasztal véleményén alapuló, 2016. július 1-jétől bevezetendő új szervezeti és működési formát.  (MTI)