Illusztris vendégsereg érkezett a miniszterelnök évértékelő beszédét meghallgatni, köztük volt Csányi Sándor OTP-vezér és MLSZ-elnök, akit a keddi balhéről kérdeztünk.
A népszavazási kezdeményezések leadását kopasz verőemberek nehezítették, akik közül többen köthetőek a Fradi Security-hez, amely Kubatov Gábor Fradi-elnök irányítása alatt áll.
„Nem kommentálnám.”
Ezzel a szavakkal próbálta először megkerülni a válaszadást Csányi Sándor, majd némi nógatásra azért bővebben is válaszolt:
„- Az MLSZ-nek egyértelmű szabályozása van, büntetett előéletű nem lehet biztonsági szervezet tagja. Ezt a rendőrség ellenőrzi mérkőzések előtt , és ha ilyet találnának, akkor kizárnák őket a mérkőzés őrzéséséből. Én remélem, hogy itt is, ezen a pályán is ez történik.
- Személy szerint meg fogja kérdezni Kubatov Gábort erről?
Én személy szerint ezzel nem foglalkozom, de az MLSZ biztonsági apparátusa foglalkozik ezzel a kérdéssel.”
Lázár János főminisztert is sikerült elcsípnünk, aki még a múlt héten mondta, „elkerülhetetlen”, hogy beszéljenek erről Kubatov Gáborral, aki nem mellesleg a Fidesz pártigazgatója és országgyűlési képviselője és, és az ügyben nem szólalt meg.
Lázár János azt válaszolta kameránknak, hogy itt és most, az évértékelőn megkérdezi Kubatovot:
A probléma az, hogy egyelőre nem látjuk, hogy Kubatov Gábor itt lenne.
Pénteken Kósa Lajos frakcióvezető mondta azt, hogy kérdezzük meg Kubatov Gábort a keddi eseményekről.
Korábban Fradi Security-s mellényben pózoltak a kedden népszavazást kezdeményezők.
"Kérdezzék meg Kubatov Gábort" - mondja Kósa Lajos, amikor megkérdeztük, érdeklődtek-e Kubatovnál, hogy van-e köze a választási irodánál történt balhéhoz.