Hétfőre országos iskolakerülő mozgalmat hirdettek a közoktatással elégedetlen szülők a Facebookon.
Az egyik szervező szerint 50 ezer gyerek maradhatott otthon. Folyamatosan érkeztek hozzánk is a beszámolók, Snapchaten, levélben, szelfizve vagy Facebookon, félig üres iskolákról, kongó osztálytermekről.
Megkérdeztük az EMMI-t, vagyis az oktatást is felügyelő minisztériumot, hogy vannak-e adataik arról, hogy hányan hiányoztak ezen a hétfőn. A kérdésre konkrétan nem válaszoltak, de valamilyen információjuk mégis lehet a létszámokról, mert ezt írták:
"A magyar iskolások és pedagógusok döntő része ma iskolában volt, rendkívüli szünet elrendelésére nem volt szükség."
Megkérdeztük a KLIK-et is, hogy nekik vannak-e adataik a tiltakozásban résztvevők számáról, de azt mondták, hogy nincsenek, ők nem kértek adatokat, és nem tartják számon a hiányzókat.
Ehhez képest eddig egy budapesti és egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei iskolából jelezték a 444-nek tanárok, hogy tőlük a helyi KLIK bekért adatot arról, hogy hány diák maradt távol a tanítástól.
És valahonnan az EMMI is tudja, hogy a diákok döntő része volt iskolában, bár hogy honnan tudják, és ez hány százalékát jelenti a diákoknak, azt nem árulták el.
Viszont határozott véleménye van a minisztériumnak az akcióról, amit nem is rejtettek véka alá:
"A szülőnek jogában áll igazolni a gyermek távollétét, az a szülő erkölcsi felelőssége, hogy a saját gyermekét hagyja vagy nem hagyja eszközként felhasználni egy politikai indíttatású akcióhoz.
Az EMMI álláspontja szerint nem szabadna a gyermekeket felhasználni politikai akciókhoz és a mai akció semmilyen mértékben nem szolgálja a gyermekek és a pedagógusok ügyét.
A gyermekek és a pedagógusok érdekét kizárólag a párbeszéd és a közös munka szolgálja. A Köznevelési Kerekasztal legutóbbi, második ülésén ismét sokat haladtunk, újabb ügyekben született megállapodás a kormány és a megjelent pedagógus- és civil szervezetek között. Azok a szervezetek, amelyek valóban felelősséget éreznek a gyermekekért és pedagógusokért, azok ott vannak, tárgyalnak és részt vesznek a közös munkában."
Indul a Snapchat-csatornánk, mutasd meg, mit csinálsz ma!
Békéscsabán például 327 helyett 40 gyerek ment iskolába A 444-hez érkezett levelekből válogattunk.
Élő adásban tolják a kontentet a sztrájkoló vloggerek, és előkerültek a szerelmes szelfik is.
Azok szívták meg, akik február 29-re már elpuffogtatták a szülők által igazolt hiányzás lehetőségét. Dübörög a Nagy Februári Nem Megyek a Suliba Forradalom.
Nem kértek az iskoláktól adatokat erről.