Németh Szilárd: Az ellenzék ugyanúgy pajzsként használja a gyerekeket, mint az Európát lerohanó illegális bevándorlók

parlament

Németh Szilárd, a Fidesz frakcióvezetője délelőtt a parlamentben Pedagógusok a szocialisták hálójában? címmel tartott hozzá illő beszédet, amiben a pedagógustüntetőknek, illetve a katasztrofálisan működő Klik ellen sztrájkkal tiltakozó szölőknek is keményen nekiment.

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

A teljes beszéd itt található, 9:43-nál kezdődik. Németh Szilárd beszédének talán ez a legkeményebb része:

„A szakszervezeti vezetők az ellenzéki pártok elvtelen kiszolgálóivá váltak, az iskolákat pedig ugyanezek a szakszervezetek túszul ejtették, sőt a pedagógusokat, szülőket és gyermekeket biodíszletként használják fel önző, hataloméhségből fakadó céljaikra. És ebben semmi sem drága, semmi sem szent. Ugyanúgy gátlástalanul tolják maguk előtt a gyermekeket, ugyanúgy felelőtlenül használják a kiskorú tanulókat pajzsnak, mint az Európát lerohanó illegális bevándorlók.”

Nyugalom, megvan a bizonyíték!

Később, délután 3 óra után is beszélt a témában, és az oktatás miatt aggódók megnyugtatására előállt egy mindent elsimító, cáfolhatatlan bizonyítékkal:

„Itt a kezemben egy négy héttel ezelőtt kiadott közlemény, amelyben akkor leszögeztük, hogy a kormány és a Fidesz-KDNP számára közoktatási, köznevelési értelemben, iskolai értelemben a legfontosabb a gyermekek ügye, a gyermekek középpontba helyezése.”