Úgy döntött a bíróság, hogy feltételesen szabadon bocsátja az 1994-ben elítélt Bene Lászlót. Az ügyész fellebbezett, így az ítélet még nem jogerős. Bene azonban 8-15 nap múlva tényleg kijöhet a börtönből.
A skálás gyilkosként elhíresült Benét 1994-ben ítélték tényleges életfogytiglanra, ami akkor 20 évet jelentett. Ez 2014-ben letelt, ekkor viszont 5 évvel meghosszabbították a büntetését azzal a kitétellel, hogy 2 év múlva felülvizsgálják az ítéletet. Ez a felülvizsgálat jött el most.
Bene és Donászi Aladár nevű társa 5 év alatt 40 millió forintot raboltak és 4 embert öltek meg. A 4 áldozat között volt egy rendőr is, őt Donászi ölte meg. 1992-ben a páros kirabolta a Skála üzletlánc egyik pénzszállítóját, és megölték az egyik kocsikísérőt, a sofőrt pedig megsebesítették.
Bene és Donászi szintén 92-ben megölt két vadászt is Sárszentmihályon, mert azok megzavarták a bűnözőket lőgyakorlat közben. (Bors)