Február 23-án kedden a Fidesz pártigazgatójához köthető kopasz kidobók lepték el a Nemzeti Választási Iroda épületét, amikor Nyakó István szocialista politikus le akarta adni a népszavazási kezdeményezését a boltok kötelező vasárnapi zárva tartása ellen.
Az alábbi videón látható, ahogy Nyakót a nyilvánosság előtt akkor még ismeretlen idős asszony, Erdősi Lászlóné segítője 4 másodperccel megelőzte.
Azóta a Nemzeti Választási Bizottság is megvizsgálta, hogy mi történt, és arra jutott, hogy a kopaszok fizikailag nem akadályozták Nyakót, bár megsértették a választási alapelveket, de Erdősiné és kísérője ezt nem használták ki, és a Nemzeti Választási Iroda sem követett el mulasztást.
A Kúria most úgy döntött, hogy az NVB határozatát megváltoztatja, és „megállapítja, az esélyegyenlőség és a rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvi követelményét – a határozatban foglaltakon túl – az is sérti”, hogy a székházban lévő „ismeretlen személyek” Nyakót „akadályozták az országos népszavazás kezdeményezéséhez fűződő jogának gyakorlásában”.
De egyebekben a Kúria az NVB határozatát helybenhagyja.
Nyakó érvelésével szemben a Kúria nem látott alapot annak megállapítására, hogy Erdősi Lászlóné a kopaszokkal szándék- és akarategységben tevékenykedett. A Kúria szerint:
„Nincs olyan bizonyíték, mely ezt a kérelmezői előadást kifejezetten alátámasztja. Erre nem alkalmasak a kérelmező által csatolt és az NVI által megküldött bizonyítékok sem.”
Pedig van fénykép is arról, hogy a kopaszok mappájában Erdősi Lászlóné aláírásával ellátott papírok voltak:
A Kúria szerint a Nemzeti Választási Iroda nem hibás, az „ellenőrzési jogköre ugyanis nem terjed ki arra, hogy a székháza előterében várakozó személyek rendelkeznek-e húsz támogató választópolgár aláírásával, aláírásgyűjtő ív mintapéldányával és az adatkezelés nyilvántartásba vételéről szóló határozattal”.
A Kúria úgy döntött, hogy Erdősi Lászlóné országos népszavazási kezdeményezésének megsemmisítéséről, az általa előterjesztett kérdés hitelesítésének megtagadásáról akkor dönt egy másik eljárásban, ha bírósági felülvizsgálati kérelmet terjesztenek elő.
Tehát egyszerűbben megfogalmazva a Kúria ítéletének értelmében Nyakónak nem a választási eljárási, hanem a népszavazási törvényre hivatkozva kell újra beadnia a kérelmet, olyan bizonyítékokkal, amik alátámasztják, hogy Erdősi Lászlóné és a kopaszok összejátszottak.
Nekem egyébként ez a kedvenc mondatom a Kúria indoklásából:
„Ekkor már számára ismeretlen, kb. 20 erős testalkatú személy (továbbiakban: Csoport) tartózkodott a székház előtt, akik fenyegető magatartást tanúsítottak.”
Az ellenzék nem indíthat népszavazást a vasárnapi zárva tartás ellen, ma kiderült, hogy tényleg bármi áron megakadályozzák őket ebben.
A Nemzeti Választási Bizottság szerint a kopaszok fizikailag nem akadályozták Nyakó Istvánt. Nézze meg, hogy mi történt, és döntse el, hogy igazuk van-e!
Ha az MSZP indít népszavazást a vasárnapi boltzárról, abból szinte csak rosszul jöhet ki a Fidesz. Inkább megéri nekik a kopaszokkal és a nénivel bábozni.
A Nemzeti Választási Bizottság kimondta, hogy a kopaszok sorfala megsértette a választási alapelveket.
Egy fénykép szerint Erdősi Lászlóné aláírásával voltak dokumentumok a kopaszok kezében is.