Egy majom a gondolataival irányított egy kerekesszéket

TUDOMÁNY

A Duke Egyetem kutatói raktak össze egy rendszert, aminek köszönhetően majmok képesek voltak csak egy kerekesszéket irányítani a gondolataikkal. 

Ehhez több száz elektródát kötöttek rá az emlősök agyának két pontjára: a tervezett mozgásért felelős premotoros kéregre és az érzékeléseket feldolgozó szomatoszenzoros kéregre. Majd kerekesszékbe ültették a majmokat, és megfigyelték, hogy a területekért felelős neuronok hogyan működnek. 

Az adatokból szoftvert készítettek, ami képes volt közvetlenül az agyi parancsok alapján irányítani az eszközt. A rézusz majmok a kutatók elmondása szerint rövid gyakorlás után egyre jobbak lettek, hamar beletanultak abba, hogyan tudják gondolataik révén mozgatni a kerekesszéket. 

A mostani eredmények célja természetesen az, hogy idővel az ember számára is rendelkezésre álljanak ilyen eszközök, de ehhez bőven van még mit tenni: az emberi agy működésének ilyen leképezése jóval nagyobb feladat. (Quartz)