Mitt Romney és John McCain nyíltan betámadták Donald Trumpot

külföld

A 2012-es republikánus elnökjelölt, Mitt Romney a Utah Egyetemen elmondott pénteki beszédét azzal kezdte, hogy nem az indulását akarja bejelenteni és nem fog beállni egyik jelölt mögé sem. Inkább arról beszélt, hogy 

meg kell állítani Donald Trumpot.

Romney csalónak nevezte Trumpot, akinek az ígéretei pont annyit érnek, mint egy diploma a Trump egyeteméről, azaz semmit. Beszélt arról is, hogy mekkora kamu, hogy Trump egy üzleti zseni lenne. Erre példaként felsorolta a bebukott projektjeit. 

Mitt Romney - Fotó: AFP/Ed Kosmicki

Elmondta, hogy a gazdaságpolitikája recesszióhoz vezetne, a külpolitikájától pedig az Egyesült Államok kevésbé lenne biztonságos, mint most. Azt kérte a választóktól, hogy azt a jelöltet támogassák, akinek a legnagyobb az esélye arra, hogy legyőzze Trumpot.

Nem sokkal később egy közleményben John McCain is csatlakozott Romney-hoz, megjegyezte, hogy ő is nyugtalan Trump miatt, mert a nemzet biztonsága szempontjából téves és veszélyes kijelentéseket tett. 

Trump minderre annyival reagált, hogy Mitt Romney egy bukott jelölt, pedig akkor az egy olyan verseny volt, amit meg lehetett volna nyerni. Elmondta, hogy ő akkor mellette állt, mert Romney könyörgött neki a támogatásáért. 

„Ha azt mondta volna neki, hogy figyelj, Mitt, borulj térdre, akkor térdre borult volna. ”

- magyarázta el támogatóinak a dolgot a milliárdos.

(via CNN)