Tarcsi Zoltán, azaz Jolly évek óta saját dalaként tünteti fel a No roxa ájt, amit akkor ismert meg az egész ország, amikor Kis Grófóval együtt énekelte el. Így:
A dal eredetijét azonban Dirnberger Tímea, azaz a Facebook című daláról elhíresült Kamy jegyzi. Ennek verziónak Cigánylány a címe, és 2007-ben le is védette a dalt az Artisjusnál. Kamy ugyan engedélyt adott Jollynak az alap használatára, de Jolly a sajátjaként jelölte meg a dalt.
A Blikk szerint a bíróság nyilvános bocsánatkérésre kötelezte Jollyt, és arra, hogy tüntesse fel Kamyt a dal szerzőjeként. Sérelmi díjat is kell fizetnie. Az énekesnek a youtube-ról is el kell távolítania a klipet, de Jolly fellebbezhet az ítélet ellen, ami még nem jogerős.
Arról, hogy Kamyt mennyi szerzői jogdíj illeti meg miután Jolly és Kis Grófo előadásában befutott a dala, később állapodnak meg.