Németország északi részén fekvő Quarnbek városának önkormányzata küldött ki egy számlát 1263 euróról Izraelnek, amit azután követelnek, hogy ki kellett menteni a Moszad, azaz az izraeli titkosszolgálat két ügynökének autóját a sárból.
A jelentések szerint a két felfegyverzett izraeli kém azért érkezett az országba, hogy ellenőrizzék egy a németek által Izraelnek adott tengeralattjáró elindítását a kieli kikötőből.
Az egész ügyre úgy derült fény, hogy egy idős német polgár kiszúrta, hogy az autó egy lezárt területre hajt be. Amikor számon kérte a sofőröket, ők azt mondták, hogy egy későbbi vitorlásverseny helyszíne lesz a terület, és ezért nézik meg a csatornát.
A két férfi autója viszont beleragadt a sárba, és kénytelenek voltak segítséget kérni. A tűzoltók és a rendőrség mellett az idős férfi is a helyszínre ment, hogy traktorral húzza ki a Fordot a sárból. A rendőrségnek az autó két utasa diplomáciai papírokkal igazolta közben, hogy miért lehet náluk fegyve, ekkor kiderült az is, hogy kikről van szó. A Moszad ügynökök állítólag megköszönték a németeknek a segítséget, még kezet is ráztak a kiérkező helyiekkel.
Ugyanakkor az apró város polgármestere, Klaus Langer még mindig dühös, nem örül annak, hogy ismeretlen fegyveresek utazgatnak át a városon. (Haaretz)