Amos Dudley kiérdemelte a hét hőse címet. Az amerikai egyetemista egyrészt szembesült azzal a szomorú ténnyel, hogy
tök keveset mosolyog, mert amikor mosolyog, akkor kilátszik a kócos fogsora.
Olvasmányai alapján pedig tudja, hogy a mosolygás pszichológiailag is fontos: minél többet mosolygunk, annál boldogabbak vagyunk - és minél boldogabbak vagyunk, annál többet mosolygunk.
Ezután számot vetett a körülményeivel:
Innen már pár, na jó, valójában rengeteg összetett lépés volt eljutni odáig, hogy
a méregdrága szakemberek helyett saját maga oldja meg a problémáját.
Ha valaki Dudley értékes és fontos figyelmeztetése ellenére maga is belevágna az önfogszabályzásba, itt részletesen tájékozódhat róla, hogy mi mindenre van ehhez szüksége, és milyen lépéseket kell követnie. A többieknek csak két képet mutatnék, ami fényesen bizonyítja Dudley önkísérletének sikerét.
Előtte:
Utána:
Illetve azt még hozzátenném, amit Dudley maga is hozzátett, hogy
nemcsak a spórolás vezérelte, hanem a kihívás is érdekelte.
"Amikor rájöttem, hogy képes vagyok valamire, amivel felboríthatom a társadalmi megszokásokat úgy, hogy közben a dizájneri és teremtő képességeim is bemutathatom, mindamellett ingyen megoldhatom egy problémámat, úgy éreztem, hogy megéri kockáztatni" - mondta a Buzzfeednek.
(Amos Dudley blogposztja alapján, ahova a Huffington Postból jutottam)