A feleséget gyanúsítja a rendőrség az ukrán zongoraművész kislányainak meggyilkolásával

külföld

Vagyim Holodenko ukrán származású zongoraművész feleségét gyanúsította meg texasi rendőrség azzal, hogy meggyilkolta két kislányát.

Szofja Cigankova ellen kétrendbeli szándékos emberölés miatt indítanak eljárást.

A 29 éves Holodenko múlt csütörtökön ment lányaiért, az ötéves Nikáért és az egyéves Micheláért a texasi Fort Worth város Benbrook elővárosában lévő egykori közös otthonukba, ahol a kicsiket holtan találta ágyukban, 31 éves anyjukat, Szofja Cigankovát pedig rendkívül zavart állapotban, szúrt sebektől borítva.

A házaspár 2015 novembere óta válófélben van.

David Babcock rendőrparancsnok újságíróknak elmondta, hogy Cigankovának már át is adták a letartóztatási parancsot a városi kórházban, ahol elmeszakértői kivizsgálása zajlik.
Továbbra sem tudni, hogyan haltak meg a gyermekek, akiken külsérelmi nyomok nem látszottak. A megyei orvosszakértői hivatal közlése szerint a halottkémi vizsgálat még nem zárult le.

A pár 2010-ben házasodott össze, és tavaly novemberben nyújtott be válókeresetet. A család otthonába 2014-ben kétszer is kihívták a rendőrséget rendzavarás miatt.

Vagyim Holodenko a Fort Worthben négyévente rendezett rangos Van Cliburn Zongoraversenyen 2013-ban aratott győzelmének köszönhetően vált világszerte ismertté, mára a legnagyobb koncerttermek és fesztiválok állandó szereplője Európában és Amerikában egyaránt.

A fiatal zongoraművész február 10-én a budapesti Zeneakadémián is adott szólóestet. (MTI, Guardian)