Elismerte az állam a Krétakör külföldi díját: 24 hónapra kiterjedő adóellenőrzést indítottak velük szemben

POLITIKA

Beszámoltunk mi is arról, hogy a Schilling Árpád alapította Krétakör, ami nyolc évvel ezelőtt váltott át klasszikus színtársulatból társadalmi kérdésekkel foglalkozó csoporttá, az egyik legfontosabb európai kulturális díjat vehette át március 15-én Amszterdamban. 

Egy darabig úgy festett, hogy a holland királyi család több tagja és a külügyminiszter társaságában átadott díjat itthon néma csend fogadja a kormány részéről, de keddre kiderült, hogy szó nincs erről, a Krétakör Facebook-oldalára ugyanis ez a bejegyzés került ki: 

"Reflektív társaság vagyunk, ezért felvállaljuk azt is, amikor tévedünk. Tévedtünk. 
Nem igaz, hogy a kormányzat semmilyen módon nem reagált a Krétakör munkáját elismerő Princess Margriet Award-ra: a tegnapi nappal 24 hónapra kiterjedő ÁFA ellenőrzés vette kezdetét nálunk. Történt mindez az után, hogy alig egy hónapja megállapítás nélkül lezárták a több mint egy évig tartó és összesen 3 évnyi könyvelést vizsgáló eljárást. Lazíthattunk egy hónapot, szuper. A vizsgált időszak egyébként egybeesik az eddig vizsgálttal, sőt egy részét 2013-ban már leellenőrizték. 

Kérünk mindenkit, hogy segítsen ennek a bejegyzésnek a megosztásával, hogy minél több emberhez eljusson az információ, hogy mire költi a multikat vizsgáló NAV Kiemelt Adózok Osztálya az adófizetők pénzét. De persze ennél is fontosabb, hogy miért."

Kapcsolódó cikkek