A nyugati tömegtájékoztatási szervekkel vívott információháború közepette nem célravezető Oroszország imázsának javításával kísérletezni – mondta a TVC állami televízió szombat éjszakai politikai háttérműsorában Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője. Mint mondta:
„Azt mondják, hogy Oroszországnak rossz az imázsa a világban. De tudják kinek rossz még az imázsa a világban? Az Egyesült Államoknak! Jelenleg információs háborúban állunk azokkal, akik trendmeghatározók a tájékoztatási térben, elsősorban az angolszászokkal, az ő tömegtájékoztatási eszközeikkel.”
A Kreml szóvivője szerint ezt lehet hadüzenet kinyilvánításával vagy anélkül vívott háborúnak tekinteni, és annak körülményei között „aligha célszerű imázsügyekkel”, szavai szerint „a jó értelemben vett propagandával és ellenpropagandával” foglalkozni.
Vlagyimir Putyin szóvivője a műsorban egyebek között azt is hangoztatta, hogy az orosz gazdaságot versenyképesebbé kell tenni, és jobban kell integrálni a világ pénzügyi és gazdasági rendszerébe. (MTI, TASZSZ)