Az Emmi is érezte, hogy gáz lesz a TIOP kifizetésénél

POLITIKA

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának az MTI-nek küldött közleményében azt írta, hogy amikor az Emmi irányító hatóságként 2014-ben vette át a TIOP-ot a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől, 

az akkori vizsgálatok során nagyon sok hibát találtak a projektek tervezésében, a leszerződött projektek többsége el sem indulhatott.Vasárnap került ki az Európai Bizottság honlapjára az a határozat, amelyből kiderült, hogy a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) időközi kifizetéseket leállították. A TIOP-ra szánt kifizetéseket még tavaly szeptember 29-én függesztették fel Brüsszelben, ez vált a múlt héten hivatalos befagyasztássá. A TIOP esetében a Bizottságnak nemcsak egyes részletekkel, hanem a pályázatok irányítási és ellenőrzési rendszerével is problémája volt.

Ahogy arról korábban írtunk, a magyar kormány korábban azt ígérte a Bizottságnak, hogy február 23-ig beszámol arról, hogy mit tett a szabálytalanságok kijavításáért. A beszámoló azonban a mai napig nem érkezett meg a Bizottsághoz, ezért döntöttek úgy Brüsszelben, hogy hivatalossá teszik a program finanszírozásának befagyasztását. 

Az Emmi európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkársága szerint a magyar hatóságok már ismerték az Európai Bizottság hivatalos döntését a fejlesztési támogatások kifizetésének felfüggesztéséről, és arra időben fel tudtak készülni. Hozzátették, hogy az eljárás már folyik, a hivatalos közzétételt pedig csak egy mérföldkőnek tekintik, amely egy kéthónapos tárgyalássorozatot indít meg. 

Az Európai Bizottság összesen 37,5 milliárd forintnyi kifizetést állított le addig, amíg Magyarország meg nem hozza a szükséges intézkedéseket.Az Emmi szerint az eljárás eredményeképpen a büntetés mértéke várhatóan 3 és 8 milliárd forint közé tehető, de nem lesz szükség arra, hogy ezt az összeget költségvetési forrásból pótolják. (via MTI)

Kapcsolódó cikkek