Nem kapott enni, nem aludhatott ágyban a nevelt kislány

bűnügy

Felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette és más bűncselekmény vádjával egy nevelőszülő ellen. A vádlotthoz még 2007. júliusában került egy négy éves kislány és annak fiútestvére. A fiútestvérnek konfliktusa támadt a család egyik vér szerinti gyermekével 2009-ben. A nevelt fiú elkerült a családtól, de a kislány maradt, akit ezután a nevelőszülő rendszeresen bántalmazott. 

Először csak  nem kapott üdítőt, édességet, nem étkezhetett a családdal, később már a család közös étkészletét, evőeszközét sem használhatta. Később  már ételmegvonással is büntette a vádlott a gyermeket. A nevelőszülő a kislány ruházatát és iskolai felszerelését is hiányosan biztosította, majd elkezdett vele szemben igazságtalan büntetéseket alkalmazni:  a családban nevelkedő gyermekek rosszalkodása esetén a lány kapta helyettük a büntetést, előfordult, hogy a sértett rossz viselkedése esetén nem feküdhetett az ágyába, az éjszakát a földön fekve töltötte.

Mindezek következtében a nevelt  testi fejlődése a korától elmaradt, egészségügyi problémái keletkeztek, 2014. novemberben elvették a családtól.