Az LSD hatása alatt készített tudományos vizsgálatok új eredményei szerint a pszichedelikus szer olyan hatást fejt ki, ami által az emberi agy leginkább gyermekkori stádiumára emlékeztet.
A londoni Imperial College kutatása azt állapította meg, hogy mközben normális esetben a felnőtt agyi működés során a látás, hallás és mozgás funkciói elkülönülnek, LSD hatása alatt ezek a készségek nem választódnak el egymástól hermetikusan és egy egységesebb, egymással szorosabb összefüggésben működő rendszert alkotnak.
Ilyen működés közben - írja a kutatást vezető Robin Cahart-Harris professzor - az agy leginkább a gyermekkori állapotában ismert "szabadabb, kevésbé kötött" szerkezetéhez hasonlít, ami kreatívabb és érzelemdúsabb reakciókra képes, mint felnőtt korban.
A kutatások kimutatták azt is, hogy LSD hatása alatt az agy a normális működéstől eltérően nem kizárólag a látókérget használja fel a vizuális feldolgozáshoz, hanem egyéb agyi területeket is, amely magyarázatot adhat arra, miért gyakoriak a hallucinációk LSD használat során.
Carhart-Harris és kollégái tovább vizsgálják a vegyület használhatóságának lehetőségét pszichiátriai rendellenességek kezelésére.
A Beckley Foundationne közösen készített kutatásban 20 - mentálisan egészségesnek nyilvánított - önkéntes vett részt, akik vagy LSD-t vagy placebót kaptak a vizsgálat során. Minden önkéntesnek korábban volt kábítószeres tapasztalata. Az agy vizsgálatokat funkcionális MRI és mágneses enkefalográfia segítségével végezték el, így tudták követni az agy vérkeringését és elektromos aktivitását.