A hétfői Magyar Közlönyben megjelent egy kormányhatározat, amivel kormány egyszeri átcsoportosításként
a rendkívüli intézkedésekre szolgáló tartalékokból újabb 1,5 milliárd forintot csoportosított át a Vajdasági Magyar Szövetség gazdaságfejlesztési programjának megvalósítása érdekében.
Szerbiában egyébként április 24-én parlamenti választásokat tartanak.
A VMSZ a Fidesz szerbiai szövetségese, Orbán Viktor tavaly decemberben a Magyar Állandó Értekezleten elmondta, hogy a kormány nemzetpolitikájának nem érdeke, hogy a Délvidéken a VMSZ mellett más politikai erők is labdába tudjanak rúgni. Hozzátette, hogy az ilyen törekvéseket kifejezetten károsnak tekintik.
A keret nagy részét az Eximbank által biztosított hitelprogram teszi ki, közel 30 milliárdos összeggel, a további 20 milliárdot vissza nem térítendő állami támogatás formájában oszthatja szét a párt pályázatok formájában.
A magyar kormány a pályáztatást levezénylő intézményrendszert is a VMSZ-re bizta, a párt pedig nagyrészt a saját embereiből állította össze a pénzek elköltését ellenőrző testületet.
Egy novemberi kormányhatározatban a kormány már meghatározta a VMSZ programjára szánt pénzek kifizetési ütemét. Ekkor a stratégiában megfogalmazott célok megvalósításához 2016-ban 5 milliárd, 2017-ben 7,5 milliárd, 2018-ban 7,5 milliárd forint összegű költségvetési keretet biztosít vissza nem térítendő támogatás formájában biztosítanak.
Az intézményrendszer felállításához és működtetésének elindításához 2015-ben 80 millió , 2016-ban 150 millió, míg az intézményrendszer további működéséhez 2017-től évente 100 millió forintot szánnak.
A magyar kormány 50 milliárd forintot ad Pásztor István pártjának gazdasági programja megvalósítására, ebben az sem zavarta, hogy a párthoz közeli vállalkozók már bejelentkeztek a támogatásokért.
Ebből 20 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás a szerbiai magyar közösségeknek.
Az állami kommunikációs tenderek egyik nagy varázslójának az Eximbank is dob egy nagyobb morzsát.
50 milliárd forintot úgy adtak a Vajdasági Magyar Szövetségnek, hogy gyakorlatilag azt csinálnak vele, amit csak akarnak.