Menyhért Ildikó az a tiszabői tanító, aki ellen már egy ideje büntetőeljárás folyik, mégis taníthatott még idén márciusban.
A gyanú szerint ütlegelte a rájuk bízott gyerekeket, de volt olyan eset is, amikor szexuálisan közeledett hozzájuk.
Menyhért ügyéről a Népszabadság cikksorozatban számol be, most, a harmadik részből az is kiderül, az iskola igazgatóhelyettese korábban kereste a KDNP-s Hoffmann Rózsa kapcsolatait is, de végül a Jobbik közelségébe került, mint roma oktatási szakértő.
A párt egy parlamenti bizottsági ülésen próbálta ki Menyhértet, aki Dúró Dórával és Szávay Istvánnal került kapcsolatba. (Népszabadság)