A Magyar Nemzetnek adott interjút a Pedagógusok Szakszervezetének vezetője, Galló Istvánné elmondta, hogy nem szereti, ha kikosarazzák.
„Többször írtunk levelet Orbán Viktornak, de közvetlenül tőle sosem kaptunk választ. Még azt sem teszi meg, hogy ő írja alá a levelet,”
tette hozzá. Gyurcsány anno legalább arra fáradtságot, hogy maga írja alá a válaszokat. Gallóné szerint a PSZ mindig szakmai alapokon közelítette meg az oktatás kérdését, nyilatkozataikban soha semmiféle kormányellenes propagandát nem hirdetett. A szakszervezeti vezető szerint 2010 óta nagyon erőssé vált az az állami akarat, hogy saját kezükben tartsák a közoktatást.
„Persze ne legyünk álszentek, minden hatalomra jellemző, hogy szereti a saját ideológiáját megjeleníteni az oktatás tartalmában.”
Galló Istvánné szerint a kormány azért nem szünteti meg a súlyos anyagi gondokkal küzdő Kliket, mert azzal beismernék: megbukott az oktatáspolitikájuk. Ha a szerdai sztrájk után sem történik előrelépés az oktatásügyében, akkor további akciókat terveznek. Gallóné szerint
„az idő nem minket sürget. A mi akcióinktól függetlenül a kormánynak gyorsan kell cselekednie, hiszen a változásokról szóló döntéseket nem elég meghozni, azokat ki is kell dolgozni. Pont ezért elképzelhető, hogy nagyon forró ősz elé néz a kormány.”