A kárenyhítési alapban az idén 24 milliárd forint van, ebből próbálják a gazdák jogos igényeit kielégíteni – mondta Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára az M1-en, aki szerint a gazdáknak 15 napjuk van arra, hogy a kárigényüket bejelentsék, és nagyon oda kell figyelni a határidőre.
A Földművelésügyi Minisztérium szerint a tavaszi fagykárok felmérése folyamatban van. Április 20-21-én és 25-én az ország számos megyéjében, így például Bács-Kiskun, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Somogy megyében szenvedtek fagykárokat elsősorban a zöldség-gyümölcs, valamint szőlőültetvénnyel rendelkezők.
Eddig 960 termelő közel 5300 hektár területen jelentett fagykárt, de természetesen ez a szám a folyamatos kárbejelentések miatt növekszik – közölte a Földművelésügyi Minisztérium.
A szaktárca szerint a 2012-ben megújított agrárkár-enyhítési rendszer forrásai biztosan elegendőek lesznek a károk uniós szabályok szerint adható maximális összegű kompenzációjához. (MTI)