czerván györgy

Deutsch Tamás elmesélte Nagykátán, hogy nagyon nehéz lesz az élet, de nincs más, csak a Fidesz

A háború rossz, Oroszország rossz, de semmi sem olyan rossz a gazdaságnak, mint a szankciók. Deutsch Tamás azt mondta Nagykátán a szavazóknak, hogy nehéz évek jönnek, de óvakodjanak a dollárbaloldaltól.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Orbán a szószékről: csak a kereszténység kétezer éves fundamentumán állva lehet megvédeni értékeinket

A szentmise után a térség országgyűlési képviselője vehette át az egyházközség díját.

Urfi Péter
politika

Nyomozás indult a lovarda ügyében, amit a gyerekek helyett az államtitkár veje használ

Gyanús, hogy nem oda ment a közpénz, ahova kellett volna.

Urfi Péter
politika

Biztonsági őr mentette meg a kérdések elől az államtitkárt, akinek a veje használja az uniós támogatásból megépült lovardát

Czerván György szerint csak lejáratásról van szó.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Fideszes államtitkár veje használja az uniós támogatásból megépült lovardát

Czervánék zárcserével tették ki Bozsik József fogathajtó bajnokot.

Sarkadi Zsolt
politika

Jaj, de szép ünnepségen tette le az új sportcsarnok alapkövét Czerván jelölt úr és Pesti regionális pártigazgató úr

Csak úgy zokog a furulya a Régió Plusz Televízió beszámolójában!

Király András
POLITIKA

Kritizálni merészelte a szövetségi kapitány Mészáros Lőrinc lovardáját, erre a fideszes államtitkár úgy leszúrta, mint a pengős malacot

A beszélgetésről hangfelvétel is készült.

anarki
sport

A kárenyhítési alap 24 milliárd forintjából enyhítik a fagykárt

Eddig 960 termelő közel 5300 hektár területen jelentett fagykárt.

Herczeg Márk
mezőgazdaság

Áfa-őrületet indított el az olcsó disznóhús

Beindult a helyezkedés az élelmiszeriparban. Most mindenki az alacsonyabb kulcsokért lobbizik, hogy nem kerüljenek hátrányba a sertéstenyésztőkkel szemben.

Czinkóczi Sándor
gazdaság

Egyre több a magyar disznó

Évek óta egyre kevesebb sertés volt, idén viszont már 200 ezerrel több van.

Herczeg Márk
mezőgazdaság

Nem bizonyított, hogy a volt rendőr fenyegette Lázár János családját

Ebben az ügyben felmentették. Czerván György agrárállamtitkár zaklatásáért viszont 2 év próbára bocsátották.

Herczeg Márk
bűnügy

Ismét nyereségessé kell tenni a fűszerpaprika-termesztést!

Kerner Zsolt
gazdaság

Az államtitkár rokonai elnyerték hatodik trafikjukat is

Galbács Ferenc augusztus közepén bekopogott egy tápiósági kocsmába, hogy adnák már oda neki a helyiség harmadát, mert ott is dohányboltot akar nyitni. Mondták neki, hogy de Feri, neked már van öt trafikod, de azt mondta, hogy majd az egyiket visszaadja.

Király András
politika