Az MNB alapítványainak pénzköltéséről írt összefoglalót hétfőre a világ vezető gazdasági napilapja, a Financial Times. A lap cikke indításaként kiemeli, hogy az MNB
részben
olyan dolgokra költötte a forint gyengítésével szerzett 1,7 milliárd eurós profitját, amire a világ más nemzeti bankjai is szokták, vagyis értékes műtárgyakat vett
és a világ egzotikus pontjain, például Buenos Airesben és Bejrútban is
irodát nyitott.
Ami már az FT szerint is szokatlan, az az, hogy a magyar GDP ~1 százalékét alapítványokba lapátolták át, majd kijelentették, hogy ez a pénz elvesztette közpénzjellegét. Azt is megemlítik, hogy a pénz egy részét aztán Matolcsy unokatestvérének törpebankjában sikerült elhelyezni, ahogy megemlékeznek a budai Várba tervezett legendás wellnesbunkerről is, amiről az alapítványok azt közölték, hogy még nem okézták le és más terveket is vizsgálnak még.