A brit színésznő, aki az utóbbi időben színészkedés helyett főleg a feminista civil jogi harcra koncentrál, szintén rendelkezett Panamában bejegyzett offshore-céggel. A Spectator szúrta ki a nevét az adatbázisban, amit hétfő este tettek elérhetővé a nemzetközi újságíró-szövetség, az International Consortium of Investigative Journalists (ICIJ) honlapján.
Watson szóvivője megerősítette, hogy a 26 éves színésznőnek van offshore-cége, de elmondása szerint ezt nem adóelkerülési célokra használta, hanem csak a magánszféráját akarta védeni. A saját névtelenségét és biztonságát akarta így megőrizni.
A brit vállalatok a törvények miatt megkövetelik a részvényeseiktől, hogy hozzák nyilvánosságra személyes adataikat, ezzel pedig nem biztosítják azt a névtelenséget, ami a személyes biztonságának megőrzéséhez kell. A közlemény szerint korábban Watson kockáztatta már személyes biztonságát, amikor a vele kapcsolatos személyes információk emiatt elérhetővé váltak. (Independent)