Örömmel jelentjük be, hogy 2016-ban a Mol ajándékpakkját, benne a Mol benzinkártyával, Strand Fesztivál bérlettel, dedikált válogatott hokimezzel, Mol Bubi bérlettel Mátraházi Tibor Erő emelés című videója nyerte. Gratulálunk!
1. Leírás: A videóetűd DD és Ricsi férfias és mélyen drámai párharcát mutatja be, amiben egyértelműen DD kerekedik felül. DD érintés nélkül zárja el Ricsi léguatait, majd emberfeletti energiákkal csapja földhöz. Brutál.
Indoklás: A zsűri nagyra értékelte a két karakter Ricsi és DD kiemelkedő színészi tejesítményét. Ricsi magasban bandzsítva fuldoklása bekerült a filmművészet igazán nagy, klasszikus pillanatai közé. Vergődése vetekszik Hitchcock Psychójának borzongató zuhanyzós jelenetével, a Patyomkin Páncélos lépcsőjelentével vagy Leonardo DiCaprio Oscar-díjas hóbanfetrengésével.
A zsűri külön értékelte az olyan apróságokat, mint
2. Mira halálosan unja a Jégvarázst, ezért inkább anyukájával őrült görhokizásba kezd a lakásban. Cukker.
3. Fogadjátok szeretettel Szalai Andrásék pályaművét!
„A videóban hétköznapi tevékenységeket próbáltunk híressé vált idézetekkel megfűszerezni. Hajdú B. István, Vitray Tamás, Horti Gábor, Palik László, Gundel Takács Gábor, Knézy Jenő, a Gyütyül Gang és Tippszmiksz Csabi aranyköpéseit csempésztük bele a pályaműbe.”
A videót készítette: Szalai András, Verebes Tamás.
Köszönjük az összes jelentkezőnek, hogy pályázott. További jó videózást és szurkolást kívánunk. A szurkoló benned van.
Leforgattuk az évszázad futóbiciklis gyorsasági összecsapását. Samu és Bence rangadója nem tiszta, de férfias küzdelem volt. Indul a MOL és a 444 közös videós pályázata!
Brutális vizuális forradalom zajlott szó szerint a szemünk előtt. A telefon seggbe rúgta a parasztvakító széles vásznat, és a lenézett álló képet tette királlyá.
Baka András nem az kimondott abszolút filmszínház-karakter, története mégis szimbolikussá teszi a megválasztását. A Fidesz illegitimnek tartja, ő közben azt mondja, az ország nem épülhet bosszúra.
A miniszterelnök szerint a fideszes influenszerek azon dolgoztak, hogy összeomoljon az ország energiaellátása. Rétvári Bence azt mondta, a legnagyobb rémhírterjesztő az ország vezetője volt. Parlamenti összecsapás energiaválság után.
Szijjártó Péter egészen abszurd dolgokat állított a sajtószabadságról. Nem hagytuk annyiban, és három év után ennek meg is lett az eredménye.
Teljes szakítás az Orbán Balázs-féle átpolitizált vezetéssel, készül az új külpolitikai stratégia. Miről kell szólnia a magyar külpolitikának? Miért baj, ha Brüsszelről csak annyit tudunk, hogy „rossz”? Hogy néznek ki a pragmatikus orosz kapcsolatok? Interjú a Magyar Külügyi Intézet új vezetésével.
Megszűnt az alapítvány, ami az MCC fenntartója volt – mi lesz a hatalmas vagyonnal? Erről, és Paks 2 sorsáról és kérdeztük a miniszterelnököt.