sport

Válaszokat vár az apa, aki a lányát és a gyermekei édesanyját vesztette el a nyergesi ralibalesetben

Aradi Gergely a tragédia évfordulója körül érezte magát először felkészültnek arra, hogy elkezdjen foglalkozni a baleset körülményeivel. Sok mindent nem ért, a fő célja az, hogy ne járjon úgy senki, ahogy ő, ne veszítse el a családját csak azért, mert kimennek egy raliversenyre.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

„Ha bejön a nagyfejű a futballöltözőbe, az nem jó”

Orbán Viktor a felcsúti akadémia alapítójaként hajszol valamit, amiről saját bevallása szerint fogalma sincs. A magyar futball rejtélyét próbálja megfejteni, milliárdokat éget el, és a 2030-as vb-döntő magyar válogatottjának tagjait körmöli egy narancssárga füzetbe. Mit árul el a miniszterelnökről a Trollfocinak adott interjúja?

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Gyurta Dániel is elkísérte Szijjártót Moszkvába

A volt olimpiai bajnok azt fejtegette, hogy Kós Hubert európai csúcsa nem lenne ugyanaz oroszok nélkül.

Mészáros Juli
POLITIKA

A Z és Alfa generáció úszóinál már nem működik a spártai hozzáállás

Nem csak a fizikai erőszak és a verbális abúzus nem működik az uszodában a korábbi botrányoknak hála, már a szidás és a hosszas papolás sem. A Magyar Úszószövetség szakembereit kérdeztük arról, hogy mi oké és mi nem az az új generációknál.

Fődi Kitti
sport

Két év után kiderült: az állam 3,5 milliárd közpénzből vette meg Orbán kedvenc lapját

Ezzel garantálták, hogy a miniszterelnök minden napját a papír alapú sportlappal kezdhesse.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Trump aláírta a transznemű nőket a női sportoktól eltiltó rendeletet

A rendelet a 2028-as Los Angeles-i olimpiára is vonatkozik, transznemű sportolóknak nem adnak rá vízumot. Civil jogvédők szerint a lépés zaklatásnak és diszkriminációnak teszi ki a fiatalokat.

Haász János
külföld

A Manchester United vezetőedzője szerint az övék a klub 147 éves történetének „talán legrosszabb csapata”

Kicsit talán túlzott a statisztikák alapján.

Diószegi-Horváth Nóra
sport

Djokovics szerint mérgezett ételt kapott az ausztrál hotelben, ahova a vízuma elbírálásának idejére zárták

Miután 2022-ben hazatért Szerbiába, nagy mennyiségben talált nehézfémet a szervezetében. Nem világos, hogy szándékos mérgezésről beszélt-e.

Bódog Bálint
külföld

Meghalt Keleti Ágnes

Harminc éves kora után szerezte öt olimpiai bajnoki címét a 103 éves korában elhunyt tornász, aki azt mondta magáról, hogy három élete volt.

Tóth-Szenesi Attila
GYÁSZ

A Fradi meghallotta a szurkolók szavát

Csak nem biztos, hogy jól értette.

Diószegi-Horváth Nóra
sport

„Hát ilyen az, amikor nem csak a medencében bátor az ember, hanem azon kívül is” - Ilyés Laura egyéni csúccsal tért vissza

Itt vagyok és életben vagyok, és ha jól látom, akkor én vagyok a világ tizenegyedik legjobb kétszáz pillangó úszója - nyilatkozta könnyeivel küszködve.

Diószegi-Horváth Nóra
sport

Összeomolhat az egész költségvetés, a sportra akkor is szégyentelenül költ a kormány

Gyakorlatilag bebizonyosodott tavaly, hogy a sport a magyar miniszterelnök szent tehene. Nem, hogy nem spóroltak ezen a területen, még többet is költöttek.

Székely Sarolta
gazdaság

Fontos győzelmek: Bernie Sanders (83) lenyomott egy gyereket pingpongban

Úgy lecsapta a végén a labdát, hogy abban nem volt semmi köszönet!

Diószegi-Horváth Nóra
sport

Legalább egy évre eltiltatná a WADA a doppingbotrányba keveredett Jannik Sinnert

Vagy inkább kettőre.

Diószegi-Horváth Nóra
sport

Máris kipaterolhatják a golfot az orosz iskolákból

És nem ez a legsúlyosabb része az oktatási programok átszabásának.

Diószegi-Horváth Nóra
külföld