Dr. Wanchai Danaitamonutot azzal vádolták, hogy egy munkahelyi vita miatt megölte két kollégáját a bangkoki Phranakhon Rajabhat Egyetemen. Ahogy a rendőrség kiért a helyszínre, a férfi menekülni kezdett, majd rájuk fogta a fegyverét. A rendőrök tárgyalni kezdtek vele, hogy adja meg magát, a helyi Thairath TV pedig ezen a ponton úgy gondolta, hogy ez érdemes élőben közvetíteni a Facebook Live-on. Az teljes tudósítást itt lehet megnézni.
Mindezt több mint 40 ezer ember követte élőben a Facebookon, egészen addig, amíg Danaitamonut fejbe nem lőtte magát, mikor bekerítették a rendőrök.
A tévé szerint Danaitamonut közel 5 órás tárgyalás után döntött úgy, hogy fejbe lövi magát. Ezután a rendőrök azonnal kórházba szállították, de a férfi belehalt a sérüléseibe.
Mióta a közösségi oldalak ráálltak az élőzős alkalmazásokra, egyre gyakrabban fordul elő, hogy erőszakos cselekmények kerülnek teljesen szerkesztetlenül a nézők elé. Legutóbb egy francia lány közvetített a Twitter Periscope-on, ahogy a vonat elé ugrik. (The Daily Dot)