Nyomozás indult Pukli István ellen

politika

Tényi István fideszes feljelentő arról híres, hogy akit ő feljelent, annak az ügyében általában meg is indul a nyomozás. A notórius önkéntes házmester most a tanártüntetések egyik arca, Pukli iskolaigazgató ellen indult harcba.

Tényi a Blikk beszámolója szerint „közfeladati helyzettel visszaélés bűntett gyanújával” tett följelentést, mert szerinte az iskolaigazgató miatt kellett felmondania a Teleki Blanka Gimnázium egyik tanárának, aki nem értett egyet a tiltakozásokkal. Tényi ezen felül a gimnázium épülete elé szervezett demonstrációt is törvénytelennek tartotta.

Az iskolaigazgató ügyében egy olyan elnevezésű rendőrségi részleg nyomoz, amelynek a névadójára feltétlenül ráfért volna egy sokkal jobb oktatási rendszer és egy lelkesebb magyartanár. Az egységet úgy hívják ugyanis, hogy

BRFK Bűnügyi Szervek Kiemelt Ügyek Főosztálya Bűnügyi Támogató Osztály

Ha pedig esetleg nem tudnád, ki az a Tényi István, itt egy vele készült interjú:

Forrás