Megírtuk, hogy egy több szálon is Tiborcz Istvánhoz köthető cég 200 millió forintért megvette a műemléki védelem alatt álló turai kastélyt. A cégcsoport több drága ingatlant is megszerzett, egy kapcsolódó cég a Városligeti fasorban vett villát, egy másik pedig a Postabank régi székházát szerezte meg a József nádor téren, bár ezt már el is adták egy, az FBI által is keresett szaúdi üzletembernek.
A turai kastélyt megszerző TRA Real Estates Kft. kedden adta le 2015-ös beszámolóját, és abban az látszik, hogy a cégnek 222,2 millió forint értékű ingatlanvagyona van.
Ebből a turai kastély vételára csak 200 millió forint volt. Ezt onnan lehet tudni, hogy a turai önkormányzatnak elővásárlási joga lett volna az ingatlanra, erről a jogról pedig egy olyan határozatban mondtak le, amit közzétettek a Turai Hírlap című helyi újságban. Ebben a határozatban szerepel a kastély vételára is.
A maradék 22 millió forint a turai kastéllyal szemközt lévő, 1808 körül, barokk stílusban épült magtár vételára volt.
A helyiek szerint a magtárat mindenképp érdemes a kastéllyal együtt fejleszteni, és ha Tiborczék valóban szállodává alakítanák a kastélyt, ahogy Turán beszélik, akkor van értelme megvenni mellé a hatalmas, 2753 négyzetméteres magtárat is.
Mivel a magtár is műemlék, ennek az eladásához is kellett az önkormányzat hozzájárulása. Itt is a Turai Hírlapban megjelent határozatból ismerjük a vételárat. (Egyébként a József nádor téri Postabank-székház is műemlék, így arról az V. kerületi önkormányzat jelentethetett volna meg határozatot, és akkor tudnánk, hogy mennyit fizetett a Tiborczhoz kapcsolódó cég az ingatlanért. Az V. kerületi önkormányzat azonban sokkal titokzatoskodóbb, mint a turai, és nem tett közzé ilyen információt.)
A turai magtár egyébként jó ideje eladó volt, és eléggé rossz állapotban is van, ez magyarázhatja az alacsony vételárat.