Ha bárkinek kétségei lettek volna, hogy anyagi szempontból milyen jó dolog a kormány által kitüntetett helyzetbe hozott, nehezen ellenőrizhető pénzekkel kitömött politikai tanácsadó cég tulajdonosának lenni, akkor elég átfutni a most leadott éves beszámolókat.
A teljes adózott nyereséget,
139,1 millió forintot
kivette a tulajdonos, Győri Tibor osztalék formájában. Győri, aki korábban – jelenleg is? – Orbán Viktor jogi tanácsadója volt, most pedig Habony Árpád üzlettársa a Modern Media Groupban, tavaly februárban vette át a céget a tévében gyakran szereplő Mráz Ágostan Sámueltől.
A Szalay-Bobrovinczky Kristóf tulajdonában álló Századvég Gazdaságkutató a legnagyobb kormányközeli tanácsadó cég, a tavalyi évre
191,2 millió forint
osztalékot fizetett, ami nagyjából megegyezik a cég teljes nyereségével. Ezt 920 millió forintos árbevétel mellett érte el a cég.
Itt nem volt elég a tulajdonosoknak a 280,5 millió forint adózott nyereség, ezt kikerekítették 9,5 millió forinttal, amit az eredménytartalékból szabadítottak fel. Így aztán
290 millió forint ütötte
a többségi tulajdonos, Giró-Szász András és üzlettársai, Molnár Norbert Imre és Várkonyi Gáspár markát. Ebben különösen az a szép, hogy ezt az eredményt 627,6 milliós árbevétel mellett sikerült elérni.