Balog Zoltán szerint Közép-Európa védi meg a keresztény értékeket, amivel a nyugatiak már alig törődnek

politika

A Emmi vezetője szerdán a tihanyi Közös gondolkodás a jövőnkről című vallásközi konferencián kijelentette, hogy

„meghatározó a jövő szempontjából, hogy a keresztény értékrend élő erőforrás maradjon Európában.”

Balog Zoltán szerint az ember globális felelőssége ott kezdődik, hogy előbb saját nemzetéért tesz meg mindent. A jó kormányzás elengedhetetlen feltétele a gazdasági növekedés mellett az emberi erőforrás állapota és a fenntarthatóság, mondta a miniszter. A migrációs helyzetről Balog elmondta, hogy

a kérdés sajátos közép-európai megközelítésében nagy hangsúlyt kap az önvédelem, a hit és a keresztény értékek védelme, amely a nyugat-európai gondolkodásban kevéssé vagy egyáltalán nem jelennek meg.”

(MTI)