200 millió forintot vett ki a csőd napján a Quaestorból egy állami sofőr

bűnügy

Az Átlátszó ír arról, hogy nem csak a Szijjártó Péter által felügyelt Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. érezte meg, mikor érdemes pénzt kimenekíteni a Tarsoly Csaba vezette Quaestor Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Zrt.-ből.

Épp a csőd előtti utolsó pillanatokban menekített ki két számlájára összesen közel 200 millió forintot B. G. R. is. Bár a lap nem írja le a férfi teljes nevét, de azt elmondják, hogy meglehetősen ritka névről van szó, és ilyen névvel csak egy 2010-es évek eleje óta egy fontos közhivatalnál sofőrként dolgozó férfi nyomára tudtak akadni az interneten.

A közel 200 millió forint épp 2015. március 9-én landolt a férfi számláján, épp aznap, amikor a Quaestor csődöt jelentett.

A lap szerint összesen 333 olyan ügyfél van, aki aznap jutott hozzá a pénzéhez. A legtöbben milliós összegeket szedtek ki, de akadtak nagyobb tételek is. A legnagyobbat, 3,8 milliárd forintot a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. húzta ki, de a külügy alá tartozó szervnél azóta is tagadják a bennfentes információt, inkább csak ráéreztek a dologra. Van négy magánszemély is, akik százmilliós nagyságrendben menekítettek ki pénzt az utolsó előtti pillanatban.