Wolfgang Schäuble a Spiegelnek adott interjút, ebben mondta el, hogy ha Nagy-Britannia választói az Európai Unióból való kilépésre, azaz a brexitre szavaznak a június végi népszavazáson, akkor a belső piacból is kikerülnek.
Az EU legbefolyásosabb pénzügyminiszterének figyelmeztetése azért fontos, mert korábban felröppentek olyan elméletek, hogy a britek a svájciakhoz vagy a norvégokhoz hasonló státuszt kaphatnának, azaz nem lennének az EU tagjai, de élvezhetnék az egységes belső piac előnyeit.
De Schäuble szerint ez nem így működik, ekkor ugyanis az angoloknak egy olyan klub szabályait kéne elfogadniuk, amit épp el készülnek hagyni. Szerinte ha az angolok többsége a kilépésre szavaz, akkor az egységes piacról történő kilépésre is szavaz.
"A benn az benn. A kinn az kinn. Tiszteletben kell tartanunk a brit emberek szuverenitását."
- mondta el erről Schäuble. Aki szerint amúgy a briteknek a maradásra kéne szavazniuk, de szerinte az EU képes lesz működni nélkül is, ha erre van szükség.
"Egy nap a britek majd rá fognak jönni, hogy rossz irányba mentek el. És mi egy napon vissza fogjuk őket fogadni, ha ezt akarják majd."
(Politico)