Nem evilági logikával védekezik Matolcsy György

POLITIKA

A parlamentben ma az ellenzék felidézte, hogy a 260 milliárd forint közpénzzel kitömött MNB-alapítványok körül Matolcsy György rokonai forgolódnak, például az unokatestvére, Szemerey Tamás. A jegybankelnök erre azzal a nyakatekert védekezéssel állt elő, hogy neki rengeteg rokona van, akik nincsenek benne az MNB-bizniszben.

Forrás

Megnevezi például Trócsányi László igazságügyi minisztert, aki szerinte a Darányi-Héjjas családon keresztül unokatestvére, illetve az MNB pénzügyeiről többször író kollégánkról, Kasnyik Mártonról is ezt állította.

Tehát Matolcsy gyakorlatilag azzal érvel, hogy a rokoni mutyiról szóló rágalmak azért nem állják meg a helyüket, mert van rokona, aki nem volt benne a buliban.

Korábban egyébként azt állította, hogy aki az MNB-alapítványok botrányos költéseit támadja, az a forintot támadja, ráadásul az egész egy blöff. Ezek a védekezések (mint ahogy a többi is) logikátlanok.

Ráadásul Matolcsy most még csak igazat sem mondott. Az Igazságügyi Minisztérium sajtóosztálya hamar közölte a hvg.hu-val, hogy Trócsányi László igazságügyi miniszter nem unokatestvére és nem is rokona Matolcsy György jegybankelnök úrnak, illetve nem áll rokonságban a Darányi-Héjjas családdal sem. Kollégánknak pedig Matolcsy az ötödfokú nagybátyja, azaz az utolsó közös ősük a XVIII. században született.

Kapcsolódó cikkek