Egy kínai férfi beperli azt a kórházat, ahol gyógyszerekkel akartak belőle heterót csinálni

Külföld

Egy 32 éves kínai férfi beperelte azt a kórházat, ahol „ki akarták gyógyítani a homoszexualitásból”, és ehhez gyógyszereket, elzárást és erőszakot is alkalmaztak.

Az ország északi részén élő Yu Hu azzal vádolja a zhumadiani kórházat, hogy tavaly októberben akarata ellenére tartották fogva ott. Elmondta, hogy az ottani orvosok alávetették az úgynevezett „szexuális korrekciós terápiának”. Ennek keretében gyógyszereket és injekciókat is kapott, de előfordult, hogy fizikailag és verbálisan is bántalmazták.

A Yu Hu 25 éves barátja a Guradian-nek azt mondta, a férfit a családja és a felesége októberben küldték kórházba, miután rájöttek, hogy meleg. Két héttel később Yu már azért könyörgött neki, hogy szabadítsa ki.

Kínában csak 1997 óta nem számít bűncselekménynek a homoszexualitás, de a melegjogi aktivisták szerint a kínai orvosok továbbra is gyógyszereket írnak fel és elektrosokkot alkalmaznak a „korrekciós terápiáikhoz”.

Most azt remélik, ha megnyerik a pert, akkor a kínai kórházak felhagynak ezekkel a kezelésekkel. Világossá akarják tenni, hogy a homoszexualitás nem betegség, ezért nem is kell gyógyítani.