homoszexualitás

Megnevettette a CNN műsorvezetőjét Szijjártó Péter azzal, amit a Pride-ról és a homoszexualitásról mondott

Richard Quest végül azt mondta, eljön Budapestre a férjével, és meghívják Pétert egy vacsorára egy utcai kávézóba.

Haász János
külföld

„Jogod van egyébnek lenni, és a társadalom meg a hatóságok előtt is vállalni ezt”

Mitől lesz valaki meleg? Hány nem van? Miért veszélyes, ha túl könnyű megváltoztatni? Miért kell kiállni az interszex emberek mellett? Miért tudományellenes a magyar Alaptörvény? Interjú Falus András genetikussal.

Kolozsi Ádám
TUDOMÁNY

Miről mesél Pogány Induló esete a drogügyi kormánybiztossal?

Horváth László szerint bűntárs az, aki drogokról rappel, és megálljt kell neki parancsolni. Nem ez az első téma, amiben művészeknek vagy civileknek akar megálljt parancsolni.

Bódog Bálint
vélemény

Bocsánatot kell kérnie egy lengyel aktivistának, mert összemosta a homoszexualitást a pedofíliával

Ritka az ilyen ítélet, mivel Lengyelországban ugyan vannak törvények a gyűlöletbeszédre, de ezek nem vonatkoznak a szexuális orientációra vagy a nemi identitásra.

Czinkóczi Sándor
külföld

A TV2 Sztárban sztár című műsora kapta a legtöbb bejelentést a Médiatanácsnál a homoszexualitás népszerűsítése miatt

Visszanyalt a fagyi.

Fődi Kitti
Média

Nem öncélúan ábrázolja a mesekönyv a nemváltást, nem kell ötmilliót fizetnie a Lírának

A fogyasztóvédelem azért indított pert a Líra ellen, mert az egy kecskeméti üzletében egy templom bejáratától kétszáz méteren belül árult nemváltást is ábrázoló mesekönyvet.

Bódog Bálint
belföld

Házasságtörés és „feltételezett homoszexualitás” miatt korbácsoltak meg három embert Afganisztánban

Mindhárman kaptak börtönbüntetést is.

444.hu
külföld

Válasz Online: A NER sztárpapjáról, Bese Gergőről létezik egy akta, amely szerint a plébános melegpartikon vett részt, és tartós kapcsolatai voltak férfiakkal

Bese Gergő többször nyilatkozott kormánypárti médiumokban az LMBTQ-mozgalom ellen, ő szentelte meg a Karmelita irodáit, áldotta meg a Pesti Srácok és a Megafon szerkesztőségét, ott van a fideszes eredményvárókon és Orbán évértékelőjén. Az egyház pénteki hatállyal felfüggesztette őt a papi szolgálat alól.

Rovó Attila
belföld

Ferenc pápa bocsánatot kér a melegektől, egy püspök szerint csak tréfásan próbálta használni a buzulás kifejezést

Az egyházfő zárt ajtók mögött lépett fel a szexualitásukat meg nem élő meleg férfiak papi szolgálata ellen.

Solti Hanna
egyház

Jövő héten újabb határidő jön könyvfóliázásra

A könyvkiadóknak nyilatkozniuk kell arról, hogy meghatározó eleme-e adott könyveknek a születési nemtől való eltérés vagy a homoszexualitás.

Bódog Bálint
belföld

Kriminalizálták a homoszexualitást és a transzneműséget Irakban

Egy frissen elfogadott törvény szerint akár tíz-tizenöt év börtön járhat homoszexualitásért, egy-három év transzneműségért, de a homoszexualitás „támogatását" és a szó használatát a médiában is büntetik.

Solti Hanna
külföld

Magyarország kormánya felveszi a harcot a nembináris plüssbölénnyel

Átírták a homofób törvényt: most már a gyanús játékokat is kiszedetnék a kirakatból, a könyvkiadóknak pedig a saját könyveikről kell jelentést írniuk.

Urfi Péter
POLITIKA

„Érzékeny tartalom!” – civilek szerint az LMBTQI közösség újabb megbélyegzésére készül a kormány

Ismét a gyermekvédelem álcájával.

Haász János
belföld

Szélsőségesség miatt tartóztatták le az orosz melegbár tulajdonosát

Tíz évet is kaphat, mivel tavaly november óta büntetendő a nemzetközi LMBT-mozgalommal való szövetkezés. Csak azt nem tudni, hogy ez pontosan mit is jelent.

Bódog Bálint
külföld

Már mindenki pedofil, de ki tényleg az?

A bicskei ügy nyomán a fél ország pedofilozásba kezdett, de közben nagy a kavarodás a fejekben, hogy mi is a pedofília, és kik a pedofilok. Ezek az összemosások nagyon veszélyesek, és egyáltalán nem segítenek abban, hogy elejét vegyük a gyerekek sérelmére elkövetett bűncselekményeknek.

Fődi Kitti
belföld